Történelmi bajnoki cím: Bajnok a VSD korfball felnőtt csapata

Tegnap a Nemzeti Korfball Bajnokság NB1/B osztályában, egy rettentően izgalmas döntő után, bajnok lett a VSD csapata. A korábbi utánpótlás bajnoki címek után a felnőtt csapat most először szerzett aranyérmet, aminek értékét növeli, hogy három elveszített döntő után tudták megszerezni a címet.

A döntőben, ahogy a legutóbbi három alkalommal, ismét az 1908 SZAC Budapest Kvark csapata volt az ellenfél. Az első negyed gólcsendje után beindult a gépezet, így a félidőre 6:3-as VSD vezetést mutatott az eredményjelző.


A szünet után a csapat tovább tudta növelni előnyét, de a kiválóan felkészített ellenfél 9:9-nél kiegyenlített. Ekkor azonban a VSD aranykezű lányai két újabb gólt süllyesztettek el az ellenfél korfjában, így az utolsó Kvark találat már nem tudta elodázni a trónfosztást.
A végeredmény 11:10,

A VSD gólszerzői: Kmetty Dorka 3, Nagy Zsombor, Sántha Botond 2-2, Király Csilla, Szamkó Lili, Szigeti Enikő, Takács Marcell 1-1
Ezzel az eredménnyel a VSD korfball csapata kivívta a jogot, hogy jövőre a bajnokság legmagasabb osztalyában szerepeljen.

Gratulálunk!

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email