SOROZATBAN HARMADSZOR JÁTSZIK DÖNTŐT A VSD KORFBALL CSAPATA!

Nagy Bandor szakosztályvezető beszámolója

VSD jam csapata elődöntőt játszott az NB2-ben a KK SPU Nitra (Szlovákia) csapatával. Mivel betegségek és sérülések miatt fiúban éppen csak megvoltunk (egy cserével), izgalmasnak ígérkezett, hogyan tudjuk menedzselni a mérkőzést, bírjuk-e majd energiával az elődöntőt.

Szerencsére a csapat az első pillanattól kezdve nagyon fókuszáltan, higgadtan és eredményesen játszott, az első negyedben sokáig tartottuk az 1 gól / perc arányt (ez korfballban nagyon jó aránynak számít), miközben védekezésben gyakorlatilag nem engedtünk teret ellenfelünknek. Így már az első 10 perc végére olyan kényelmes előnyt építettünk ki, amitől még inkább megnyugodhattunk.

A második negyedben kicsit alábbhagyott az eredményességünk, ugyanakkor a védekezésünk továbbra is szinte hibátlanul működött, így az előnyünk tovább nőtt.

A harmadik negyedben több cserét is végrehajtottunk, és öröm volt látni, hogy a kispadról érkezők is magas fordulatszámon pörögtek, dobálták szorgalmasan a gólokat. Így az sem jelentett problémát, hogy a mérkőzés folyamán először ellenfelünk dobott 2 gólt egymás után.

A negyedik negyed igazi örömjátékot hozott, lenyűgöző összjátékokkal, nagyszerű passzokkal, megint sok góllal, így a végére 29:8-at mutatott az eredményjelző, a javunkra.

Az eredmény egészen hihetetlen, hiszen a szezonban az első találkozónkon egyetlen, utolsó pillanatos góllal tudtuk csak legyőzni a Nyitra csapatát. Ráadásul ellenfelünk a szezon során több szoros győzelmet is aratott, így tudtuk, hogy egy jól szervezett, szívós, az utolsó pillanatig küzdő csapattal kell megvívnunk a döntőbe jutásért. Győzelmünk kulcsa az volt, hogy védekezésben remekül felkészültünk ellenfelünk játékából, így a nyitrai csapat nem tudta érvényre juttatni megszokott összjátékait. Támadásban ugyanakkor, pár elkapkodott kísérlet kivételével, végig hoztuk strukturált, dinamikus 3-1 játékunkat, rengeteg kiváló egyéni teljesítménnyel.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a VSD jam a szezonban most, az eddigi legfontosabb meccsünkön játszott a legjobban. Reméljük, hogy ez az élmény velünk marad a döntőig, és ott ismét hasonlóan okosan és szervezetten tudunk majd játszani.

Erre szükségünk is lesz, mert a másik ágról ismét az 1908 SZAC Budapest Kvark csapata jutott a döntőbe – az a gárda, amely az elmúlt két alkalommal mindig elhappolta előlünk az aranyérmet. Kíváncsian várjuk, hogy április 16-án, hazai pályán mire jutunk ellenük, mire lesz elég az a fejlődés, amelyet a szezon során bemutatott csapatunk.

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email