Tóth Krisztián olimpiai sikere vonzotta a fiatalokat

A vártnál is jobban sikerült a VSD Judo szakosztály által szervezett szakmai szeminárium, melyen közel 200 fő vett részt. Az eseményt Dióssi Csaba, Dunakeszi Város polgármestere, Lindner Ádám, a Városi Sportegyesület Dunakeszi alelnöke, Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Dobos Gábor szakmai vezető nyitották meg beszédükkel.

A szeminárium forgatókönyvében a megnyitó után az edzésé volt a főszerep. A jelenlévő gyerekeket 2 csoportba osztották be, kezdőkre es haladókra. Mindkét csoport a számukra megfelelő szintű edzést kapta Tóth Krisztián és Dobos Gábor vezetésével.

A két edzés közötti szünetben a Palota Dance SE és a 4M Dance Company szórakoztatta a nagyérdeműt

A második edzésen is nagy volt a lelkesedés, szinte minden korosztályból volt érdekelt. Dunakesziről és a környező településekről az 5 éves kortól kezdve egészen az idősebbekig.

Az edzések után a gyerekeknek levetítették Krisztián olimpiai döntőben játszott bronzmérkőzését, ami után záporoztak a kérdések a kiváló sportember felé. A legtöbb fiatal arra volt kíváncsi, hogy hány éves korában kezdett el judozni, hány darab érmet szerzett a sportkarrierje során, mi a kedvenc technikája és melyik alkalmazásával nyerte meg legtöbb mérkőzést. Mi játszódott le benne, amikor az olimpiai bronzéremért folytatott mérkőzésen vesztésre állt és hogyan tudta végül megnyerni.

Tóth Krisztián elhozta a Tokióban megnyert olimpiai bronzérmét, amit a közönség is megnézhetett.

A szeminárium végén a gyerekeknek lehetőségük volt közös fényképet készíteni és aláírást kérni az olimpiai bronzérmesünktől.

– Összességében, amiért szerveztük ezt a szemináriumot, az elérte a célját. A gyerekek csillogó szemmel, motiváltan hagyták el a tatamit és egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak. Krisztián karrierjének elmesélése során a gyerekek megláthatták, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. A visszajelzések alapján egy nagyszerű sporteseményt hoztunk létre, szuper napot töltöttünk együtt – nyilatkozta lapunknak Dobos Bernadett, a VSD judoszakosztály vezetője.

Fotó: Fabriczi István

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email