Sztáredző segíti a VSD-ben tollasozók munkáját!

Gregor Mcvean a skót származású egykori ifjúsági válogatott tollaslabdázó, aki jelenleg a Magyar Tollaslabda Szövetségi kapitánya segíti tollasozóink felkészülését.

Gregor egy 5000 főt számláló skót kis faluban kezdte a pályafutását. Nevelőedzője nagyon elhivatott volt és minden tőle telhetőt megtett a sportágért. Lényegében ő szerettette meg vele a tollaslabdát és a kis lélekszám ellenére az egyesület nagyon eredményes volt a skót mezőnyben.

16 évesen kezdett el edzősködni, majd játékos pályafutását abbahagyva, 18 évesen kezdett el a szakmával komolyabban foglalkozni. Az egyetem elvégzése után azonban már teljes állású pozíciót töltött be. Nagy ívet járt be, a kis falutól egészen a 2020-as tokiói olimpiáig, ugyanis a már szintén VSD-ben edzősködő Tóth Henrikkel és Alan McIlvain-el kiegészülve vezették Krausz Gergelyt az olimpiai kvótáig.

Örülök, hogy Gregorral együttdolgozva segíthetjük a korosztályos és felnőtt válogatott munkáját- fogalmazott Tóth Henrik, szakosztályvezetőnk

Eredményes és sikeres munkát kívánunk neki!

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email