Pálos Péter, a Városi Sportegyesület Dunakeszi asztaliteniszezője, sporttörténelmet írt, miután megszerezte az egyesület első paralimpiai érmét a párizsi paralimpián. A versenyen kiemelkedő teljesítménnyel, kitartással és elszántsággal bronzérmes lett, amely nemcsak személyes siker, hanem hatalmas eredmény az egyesület életében is.
Az egyesület vezetősége az érem megszerzését követően személyesen köszöntötte és gratulált Pálos Péternek. Az elnökség tagjai elismerésüket és hálájukat fejezték ki Péternek, amiért ilyen csodálatos eredménnyel gazdagította a Városi Sportegyesület Dunakeszi történelmét.
Peti a gratulációkat követően elmondta, hogy az elmúlt két év nagyon izgalmas és egyben feszített volt számára, hiszen az utolsó pillanatban dőlt el, hogy egyáltalán kijuthat a paralimpiára.
„Az én számomból két kvótát elvettek, ami különösen megnehezítette a kvótaszerzést. Ezért is különösen örülök, hogy sikerült bronzérmet szereznem” – mondta.
A jövőt illetően Pálos Péter most egy kis pihenőt tervez, majd meglátja, hogyan alakul a folytatás. Elmondása szerint sok múlik azon, hogy mennyire tudják felvenni a versenyt a fiatalabb játékosok, és hogy mennyire lesz motivált a következő években. „Tokióban még a második legidősebb voltam a paralimpia indulói között, de Párizsban már én voltam a legidősebb” – tette hozzá nevetve.
Pálos Péter bronzérme nemcsak a sportolónak jelent hatalmas elismerést, hanem inspirációt is adhat a következő generációk számára, hogy kitartó munkával, hittel és elszántsággal bármit elérhetnek.