HULLER DANI ÉS SZENDERFFY DANI EURÓPA-BAJNOK

Amint arról korábban már hírt adtunk, két atlétánk Huller Dániel és Szenderffy Dániel a magyar atlétika válogatott keretében utazott el a lengyelországi Chorzów-ban rendezett csapat Európa-bajnokságra, amelyet idén a krakkói III. Európa Játékok keretein belül, 16 nemzet indulásával bonyolítottak le. “Huli” -Huller Dani- a 800 méteren szerzett 2. helyével 15 pontot, míg Szakál -Szenderffy Dani- a hármasugrásban szerzett 6. helyével 11 pontot szerzett a magyar csapatnak

A kimagasló teljesítmények és a stabil, értékes pontokat hozó szereplések egyvelege emlékezetes Európa-bajnoki címet varázsolt a magyar csapatnak Chorzówban.

Óvatosan fogalmazta meg elvárásait a hazai szakvezetés a chorzówi Divízió II-es atlétikai csapat Európa-bajnokság előtt: ha a magyar válogatott a mezőny első harmadában végez, már nem okoz csalódást.

Az Európa Játékok keretén belül rendezett, 16 ország atlétáit felvonultató kontinensviadalon a „mezőny első harmadába” még a 4-5-6. helyezés is beleférhetett, ám mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy csupán a három legtöbb pontszámot gyűjtő csapat lép szintet, és nyer belépőt az európai elitligába, a Divízió I-be.

Na, meg azt is sokan tudták, hogy a magyarok erős nemzeti alakulattal érkeznek a megméretésre, és a versenyzők nemcsak titkon reménykednek a feljutásban, hanem az előzetes eredmények alapján reálisan tartják magukat képesnek valamelyik dobogós hely megszerzésére.

A nem elrugaszkodott célkitűzés mögött persze volt némi sportszerűség is, de leginkább az a kérdés indokolta az elővigyázatosságot, hogy az alapvetően egyéni versenyzők miként tudnak az Eb idején csapatban gondolkodni. Mert bizony itt értékes csapatpontokért folyt a küzdelem, és ha valaki túlságosan nagyot kockáztatott, kérlelhetetlenül az egyéni csúcsát hajszolta, emiatt nem mutatott be érvényes kísérletet, netán kizárásra került, akkor semmit nem tudott beletenni a közösbe. A zárónapon éppen ebbe a felelőtlen hibába esett bele az ukránok Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes távolugrója, Marina Beh-Romancsuk, aki három rontott ugrással nullázott a versenyszámában.

Az Eb tehát nagyfokú fegyelmezettséget igényelt, és az atlétáknak úgy kellett törekedniük a stabilitásra, hogy természetesen közben a minél jobb eredmény elérése is ott lebegett a szemük előtt.

És akkor meg nem említettük a leghátráltatóbb körülményt. Persze, nemcsak a magyaroknak, hanem az összes résztvevőnek nagy kihívást jelentett megküzdenie a Sziléziai Stadionban három napon át trónoló hőséggel. Azok az atléták, akik először fordultak meg nyáron az izzasztó katlanban, csak most értették meg, hogy miért becézik az arénát a Boszorkányok üstjének is.

Ezzel együtt a magyarok szempontjából szerencsésen alakult a program, mert a nyitónapon a súlylökő Márton Anita lépett először színre, és az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok klasszis minden rutinjával, na meg az idei harmadik legjobb lökésével (17,74) nyert, és mutatott megnyugtató példát az utána következő fiatalabbaknak. Mondhatni, megadta a kezdőlökést.

Aztán be is indult a szekér. A két Molnár már az első napon emlékezetes produkciót nyújtott 400 méteren. A magyar felnőttcsúcstartó Molnár Attila most megint remek idővel, 45.30 másodperccel győzött, Molnár Janka pedig 51.74-es U23-as országos rekorddal lett harmadik. Az addig élő, 52.05-ös korosztályos csúcsot Petráhn Barbara akkor futotta, amikor Janka még meg sem született, 2000-ben.

„Ezer méter után már éreztem, hogy patakokban folyik rólam a víz, nincs levegőm” – ezt nem sokkal később az a Palkovits István panaszolta az „üst közepén”, aki azért 8:43.82 perccel, utcahosszal nyerte meg a 3000 méteres akadályfutást, és rövid időn belül a harmadik magyar elsőséget szerezte. De a többi helyezésre sem fanyaloghattunk.

Huller Dániel csak hajszállal, célfotó után maradt le a győzelemről 800 méteren (1:47.11),  Gyurátz Réka pedig kalapácsvetésben (67,15) lett második úgy, hogy két rontott kísérlettel kezdett, majd a harmadiknál hidegvérének és tapasztaltságának köszönhetően nem roppant össze a tét alatt, hogy a társakért is kell az érvényes, jó dobás a folytatáshoz. A magyar csúcstartó Takács Boglárka 100 méteren jött be harmadikként (11.36), előtte Wagner-Gyürkés Viktória ugyanezt megtette 5000 méteren (15:34.70).

Az első nap végén a magyar csapat 20.5 ponttal vezette az Eb-t az ukránok előtt, másnap pedig folytatta kiváló szereplését.

Azt csak a merészebbek gondolhatták, hogy ezen a csapat Eb-n valakinek a világbajnoki szintidő teljesítése is összejön. Mint kiderült, Bartha-Kéri Bianka a merészebbek közé tartozik.

Bianka 800 méteren 1:59.80 perces, századra pontosan vb-szintet jelentő egyéni csúccsal a második helyen végzett, és 34 századra megközelítette a Varga Judit által tartott magyar csúcsot. Nem mellesleg ő lett a második magyar női futó, aki két percen belül teljesítette a két kört.

Sikere legalább olyan megérdemelt, mint a női 4×100-as váltó diadala. A Kerekes Gréta, Csóti Jusztina, Takács Boglárka, Sulyán Alexa összetételű négyes, bár nem futott hibátlanul, így is 43.49 másodperccel nyert a dánok előtt, és kilenc századdal megjavította az országos csúcsot.

Az addig regnáló, 43.58-as rekordot egy hónapja futották a lányok Budapesten, majdnem hasonló felállásban. Akkor Sulyán helyett Kocsis Luca szerepelt a kvartettben. A váltó tagjai a futam után kiemelték a fantasztikus csapategységet, és hangsúlyozták, hogy még jobb időeredményre is képesek lehetnek.

Nem hazudtolta meg önmagát az Eb-ezüstérmes, magyar csúcstartó Kozák Luca sem, aki az idei legjobb eredményével, 12.89 másodperccel nyerte meg a női 100 méteres gátfutást, a második helyeket pedig 110 gáton Szeles Bálint (13.68), kalapácsvetésben Varga Donát (73,75) és rúdugrásban Klekner Hanga (445) szállította. Mindenki feszegette a határait. Szeles egy tizedre, Varga egy méteren belül volt az egyéni csúcsához képest, Klekner pedig beállította a sajátját, és a 455 centis magyar női csúcsot ostromolta. Nem mellesleg harmadik helyen ért be az Illovszky Dominik, Boros Bence, Szabó Dániel és Bundschu Patrik alkotta férfi 4×100 méteres váltó (39.67), valamint 400 gáton Molnár Janka (56.86), aki így két nap alatt egymaga 28 ponttal gazdagította a válogatottat.

A második nap végére a magyar csapat előnye 37.5 pontra duzzadt az üldöző, legnagyobb rivális ukránokkal szemben.

Az utolsó versenynapon az atlétáink tovább folytatták a szorgos pontgyűjtést, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Sulyán Alexa állhatott fel, miután 200 méteren 23.25 másodperccel ért célba. A versenyszám U20-as magyar csúcstartója még csak 18 éves, és kitűnően helytállt az első felnőtt Eb-jén. A 4×100-as váltóban befutó szerepkört betöltő bohókás, mosolygós tinédzserről a versenyek utáni nyilatkozataiból kiderült, hogy nemcsak különleges ígérete, hanem üde színfoltja is magyar atlétikának.

Bravúros teljesítmény, hogy a magyar csapat már kilenc versenyszámmal a kontinensviadal vége előtt bebiztosította a helyét a Divízió I-ben, az pedig hab a tortán, hogy végül 456.5 pontot gyűjtve lett Európa-bajnok az ukránok (435.5) és a litvánok (372.5) előtt. A feljutás azt jelenti, hogy két év múlva Európa legjobb 16 nemzeti együttese között teheti magát újabb kontinensbajnoki próbára a csapat.

A válogatottban mindenki megtette az aznap tőle telhetőt. Az Eb-n Magyarország érdemelte ki a második legtöbb elsőséget, és az egyedüli csapat lett, amelynek nem végzett versenyzője a 12.-nél rosszabb helyen. Utóbbira is egy példa akadt. Egyedül Urbán Zita nem fejezte be a 3000 méteres akadályfutást, miután menet közben megszédült, elesett, és nem tudta folytatni a versenyt. A fiatal atlétanő gyorsan orvosi segítséget kapott, és nem sokkal később már megnyugtató hírek érkeztek róla: jól van. De hát a csapatversenynek éppen az is a szépsége, hogy ha valakinek nem úgy sikerül a szereplése, ahogyan tervezte, a többiek teljesítménye ellensúlyozni tudja azt.

A magyar válogatott legfőbb erényének az bizonyult az Eb-n, hogy igazi csapat volt. Ez pedig nagyon szerethetővé tette a társaságot, melyből reményeink szerint minél több mindenkinek szoríthatunk az augusztusi, budapesti világbajnokságon.

 A MAGYAR ATLÉTÁK HELYEZÉSE A CSAPAT EB-N

1. Női súlylökés: Márton Anita (Békéscsabai AC) 17,74
1. Férfi 400 m: Molnár Attila (FTC) 45.30
1. Női 100 m gát: Kozák Luca (DSI Debrecen) 12.89
1. Férfi 3000 m akadály: Palkovits István (KARC) 8:43.82
1. Női 4×100 m váltó: Kerekes Gréta (DSI Debrecen), Csóti Jusztina (FTC), Takács Boglárka (BHSE), Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 43.49 – országos csúcs
2. Női kalapácsvetés: Gyurátz Réka (Dobó SE) 67,15
2. Férfi 800 m: Huller Dániel (Városi SE Dunakeszi) 1:47.11
2. Férfi kalapácsvetés: Varga Donát (Dobó SE) 73,75
2. Férfi 110 m gát: Szeles Bálint (Egri VSI) 13.68
2. Női rúdugrás: Klekner Hanga (DSI Debrecen) 445
2. Női 800 m: Bartha-Kéri Bianka (SVSE) 1:59.80
3. Női 400 m: Molnár Janka (Tatabányai SC) 51.74 – U23-as országos csúcs
3. Női 400 m gát: Molnár Janka (Tatabányai SC) 56.86
3. Női 5000 m: Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 15:34.70
3. Női 100 m: Takács Boglárka (BHSE) 11.36
3. Női 200 m: Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 23.25
3. Férfi 4×100 m váltó: Illovszky Dominik (BHSE), Boros Bence (Nyíregyházi Sportcentrum), Szabó Dániel (ARAK), Bundschu Patrik (Vasas) 39.67
4. Férfi 200 m: Wahl Zoltán (Tatabányai SC) 20.92
4. Férfi gerelyhajítás: Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki Sportcentrum) 78,25
4. Női távolugrás: Lesti Diana (Tatabányai SC) 648
5. Női diszkoszvetés: Kerekes Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum) 54,10
5. Férfi távolugrás: Pap Kristóf (FTC) 767
5. Férfi 1500 m: Szögi István (SVSE) 3:43.30
5. Férfi magasugrás: Török Gergely (DSI Debrecen) 215
5. Női gerelyhajítás: Moravcsik Angéla (MTK Budapest) 58,51
5. 4×400 m vegyesváltó: Kovács Árpád (Szegedi VSE), Rapai Fanni (Ikarus BSE), Wahl Zoltán (Tatabányai SC), Simon Virág (MATE-GEAC) 3:17.42
6. Férfi hármasugrás: Szenderffy Dániel (Városi SE Dunakeszi) 15.50
6. Férfi rúdugrás: Nagy Marcell (MTK Budapest) 505
6. Férfi 400 m gát: Bánóczy Árpád (Vasas) 51.69
6. Női 1500 m: Vindics-Tóth Lili Anna (BHSE) 4:11.87
7. Férfi diszkoszvetés: Szikszai Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum) 59,80
7. Női magasugrás: Fekete Fédra (BHSE) 184
9. Női hármasugrás: Szabó Beatrix (MTK Budapest) 12.79
9. Férfi 5000 m: Kovács Ferenc Soma (SVSE) 14:12.28
9. Férfi súlylökés: Tóth Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum) 18,04
12. Férfi 100 m: Boros Bence (Nyíregyházi Sportcentrum) 10.64
Helyezetlen – Női 3000 m akadály: Urbán Zita (BHSE)


Fotók: MTI / Czeglédi Zsolt és European Athletics

Forrás: MASZ.hu

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email