Helyzetjelentés a VSD kézilabdacsapatainak bajnoki szerepléséről

A VSD felnőtt női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság Északi csoportjában versenyez, amely jelenleg a 12 csapatos mezőnyben a 11. helyet fogalja el. A dunakeszi hölgykoszorú tagjai az eddig lejátszott öt bajnoki mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtöttek be az egyetlen döntetlennel végződött mérkőzésen.

Teljesen átalakult csapattal, 8 új játékossal vágtunk neki a 2022-23-as bajnoki szezonnak. Célkitűzésként a biztos bennmaradást tűztük ki a csapat elé – tudtuk meg Varga Mártától.

A női szakág vezetője elmondta: Sok saját nevelésű fiatal játékost (U19-U17) szeretnénk beépíteni a csapatba, ám ez a szakmai munka igen hosszú távú, sok nehézséggel és kihívással jár. A csapatépítés elején járunk, néhány rutinos játékosunk – Kemenczik Martina, Tóth Borbála, Mester Nóra, Mátrai Nóra – jó teljesítményére számítunk.

Varga Márta azt sem rejtette véka alá, hogy „az edzéslátogatottság és a szemléletváltozás területén komoly fejlődésre lesz szüksége tanítványaimnak, ha az általam elképzelt irányvonalon akarnak haladni.”

Tabella

 CSAPATMGYDVLGKGGKP
1.Gödi SE76012532035012
2.Hatvani KSZSE55001471014610
3.Praktiker-Vác U226411201180219
4.Esztergomi Vitézek RAFC6411173149248
5.Szentendrei NKE5311162133297
6.Budakalászi SC 19955203144133114
7.Antenna Hungária Vasas SC U225203135156-214
8.BVSC-Zugló6123147167-203
9.Tatai AC5113128155-273
10.Tatabányai SC5104120146-262
11.VS Dunakeszi5014127162-351
12.Dorogi AC6015152204-521

A VSD felnőtt férfi kézilabdacsapata is az NB II-ben szerepel

Hét forduló után 3 pontot tudtunk megszerezni, ami egyelőre az elfogadható kategóriába tartozik. A teljesítményünk eléggé hullámzónak mondható, voltak olyan mérkőzéseink, amelyről utólag kijelenthetjük, hogy nyerhető lett volna – ismerte el Kántor Anikó szakmai vezető.

Az egykori kiváló válogatott játékos, olimpiai ezüstérmes sportember szerint igen kiegyenlített játékerőt képvisel a 12 csapatos mezőny, melyben a VSD 3 pontot begyűjtve a 11. helyen áll.

 – Mindössze egy pont a hátrányunk a 10. helyen álló Váci FKA együttesével szemben. A hét bajnoki találkozó után jól látszik, hogy a támadó játékunkon javítani kell, hiszen az egyik legkevesebb gólt mi lőttük. A védekezésünk viszont a középmezőnyre elegendő pillanatnyilag. Mindkettőben szeretnénk javítani és a végén a középmezőnyben végezni. Úgy gondolom, hogy kapusposzton meghatározó játékosunk van Enyedi Bence, illetve az irányító balszélső pozícióban az ifjúsági korú Dobák László személyében. Az idény az elképzelésünk szerint alakul és hiszem, hogy ahogy haladunk a mérkőzéssekkel, úgy szoknak bele fiataljaink az NBII ritmusába. Külön öröm, hogy változás nem történt, együtt maradt a Pest megyei bajnokságot megnyerő csapat. Viszont a megyei döntőn megsérült Göcsei Patrikot sajnos még egy ideig nélkülöznünk kell. Az ő pótlása komoly fejtörést okoz a stábnak, ha ez egyáltalán lehetséges, hiszen egy balkezes átlövőről van szó. Remélhetőleg már a tavaszi szezon második felében számíthatunk rá – hangzottak Kántor Anikó optimista szavai.

Tabella

CSAPATMGYDVLGKGGKP
1Rákosmenti KSK77001961692714
2Budakalászi SC 199576012091753412
3Ferencvárosi TC U2375022161952110
4Füzesabonyi SC7403191168238
5Gödöllői KC7313209215-67
6Bp. Honvéd SE7313168179-117
7PLER-Budapest U237304245220256
8Pénzügyőr SE7223201191106
9Balassagyarmati Kábel SE7214160178-185
10Váci FKA7124196211-154
11VS Dunakeszi7115174200-263
12BVSC-Zugló7106184248-642

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email