Kosárlabda
+ 36 30 567 9464
horvath.csongor@vsdunakeszi.hu
Várjuk a 2010-2016 között született leányok és fiúk jelentkezését.
Fazekas Mihály Általános Iskola
2120 Dunakeszi, Radnóti Miklós utca 29.
Szerda: 17.00-18.15
U12 (2010-11) Edző: Horváth Csongor
Testvérkedvezmény mértéke 10%.
Az díjbekérőn megadott adatokat kérjük feltüntetni az utalás közlemény rovatában.
Bankszámlaszám:
Magnet Bank
16200230-10039265
Horváth Csongor
Szakosztályvezető és edző (U12)
A sport mindig is szerves része volt az életemnek, 8 éves korom óta kosárlabdázok, de emellett számos csapatsporttal ismerkedtem meg. Úgy érzem, a kosárlabda melletti voksomat jó helyre tettem le, mert a csapatokban ahol játszottam mindig nagyon jó közösség vett körül. A játék mellett 16 évesen elkezdtem bíráskodni is, amit azóta már Nb1 A-s szinten végzek. Egyetemi éveim alatt, Gödi Kosárlabdában kezdtem el dolgozni, először technikai vezetőként majd az edzői képzés elvégzése után már egy utánpótlás csapatot is irányíthattam. Főként U10-U12 csapatokkal foglalkoztam, de bele tudtam kóstolni idősebb csapatok edzéseibe is. 2021 márciusában, nagy fordulat ért, mivel Temesvári István, Elnök úr felkért, hogy alapítsuk meg a Kosárlabda Szakosztályt a VSD kereteim belül. Nagyon örültem a felkérésnek és remélem sikerülni fog együtt elérni a kitűzött célokat.
Pozderka Ádám
Szakmai vezető, edző
Apukám révén ismerkedtem meg a kosárlabdával, már egész kicsi koromban jártam a meccseire. Elsős koromban kezdtem a játékot egészen 22 éves koromig versenyeztem. Idő közben elkezdtem belekóstolni az edzősködésbe is. Krónikus sérülés miatt abba hagytam a játékot és teljes mellszélességgel az edzősködés felé vettem az irányt. 2013-ban a TF-en kosárlabda edzői képesítést szereztem. A Kiss Lenke Kosár Suli, a Gödi SE és a BLF csapatainak az edzője voltam korábban. Foglalkoztam az évek során minden korosztállyal fiú és lány vonalon is. Az elmúlt hét évben más csapataim mellett elsősorban a Gödi SE felnőtt csapatát edzettem. Örömmel nézek az új kihívások elé Dunakeszin. Szeretném az edzői hitvallásom érvényesíteni, amit egy kanadai edzőtől, Kirby Schepp-től tanultam: „Ne játékokat tanítsunk, hanem tanítsuk meg a gyerekeket játszani.
Szabó Anna
Edző (U11)
Egy sportos családban nőttem fel, idősebb nővérem sokszoros válogatott kosárlabdázó volt, anyukám kosárlabda edző, apukám pedig foci edző a mai napig is. Így a sport mindig is jelen volt az életemben, 7 éves voltam, amikor előszőr lementem egy kosárlabda edzésre és annyira megszerettem, hogy utána több, mint 12 évig ott is ragadtam. Az élsportolói pályafutásom alatt, a nevelőegyüttesemmel, a Csata DSE-vel kétszer sikerült országos bajnoki címet nyernünk. Kisebb nagyobb sérülések miatt felhagytam a versenyszerű sportolással, de anyukámnak köszönhetően 3 évvel ezelőtt átálltam a pálya másik oldalára, és edzősködni kezdtem. A korábbi szezonokban a Gödi SE U11, U12 és U14-es csapatait edzettem, de most itt a VSD-nél újra a legkisebbek foglalkozom. Ez számomra egy nagy kihívás hiszen, én taníthatom meg nekik az alapokat, de elsődlegesen célom az, hogy megszerettessem a gyerekekkel a sportot, a kosárlabdát, és közben ők megtanulják milyen egy csapathoz tartozni, az értékrendjükbe bekerüljön a küzdés, kitartás, tisztelet, összetartás.
Remélem, hogy a kosárlabdázó növendékekkel kölcsönösen tudunk majd egymástól tanulni, illetve mindenképpen törekedni fogok a saját és a gyerekek fejlődésére. „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” /Weöres Sándor/
Dévényi András
Edző (Kezdők)
Játékosként 7 éves koromban ismerkedtem meg a sportággal. NB1/B-s bajnoki cím a legjobb eredményem. A kosárlabda a mai napig szerves részét képezi az életemnek, utóbbi években már leginkább edzői oldalról. Egészen kiskorom óta tudtam, hogy edző szeretnék lenni és hosszú távon ezzel szeretnék foglalkozni. Ennek megfelelően a Testnevelési Egyetemen elvégeztem először alapszakon a testnevelő-edző, majd mesterszakon a kosárlabda szakedző képzést. 19 éves korom óta edzősködöm, a Gödi SE színeiben kezdtem, 2 éve a Pest megye U11-es válogatott edzője is lehettem, tavalyi évet pedig az államilag akkreditált Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémián töltöttem. Motiváltan és nyitottan állok az új kihívások elé. Legfontosabb számomra, hogy a gyerekek élvezzék, amit csinálnak.
A kosárlabda világszinten az egyik legismertebb csapatsportág, mely az USA-ból ered és manapság már az egész világon elterjedt. Ez a Magyarországon is egyre népszerűbb labdajáték segít többek között a koordinációs képességek fejlesztésében, a gyors döntéshozatalban, megtanít győzni és veszíteni, illetve csapatban gondolkodni. Dunakeszin új szakosztályként kezdjük meg a munkát szeptembertől, ahova várjuk azokat a kosarazni vágyó fiúkat és lányokat, akik egy jó közösséghez szeretnének tartozni.
Kosárlabda Tábor Dunakeszi VSD
Tábor díja: 40.000 FT/fő/hét
Várjuk kosárlabda táborunkba azokat a gyermekeket, akik szeretik a mozgást, a labdát és jó hangulatú légkört.
Helyszín
- 2023. június 26-30. Magyarság Sportcsarnok
- 2023. július 3-7. Szent István Sportcsarnok
Korosztályok
- I. turnus (2023. június 26-30.) 2013-2016 között születettek
- II. turnus (2023. július 3-7.) 2010-2012 között születettek
Tábordíj
- VSD Kosárlabda tagoknak 38.000 Ft/turnus
- Külsős gyermekek részére 40.000 Ft/turnus
Étkezés
- Tízórai (gyümölcs)
- Ebéd (2 fogás)
- Uzsonna (péksütemény)
Felszerelés
Sportfelszerelés, sportcipő, váltópóló, fürdőruha, törölköző, papucs, sapka, naptej
Program
- 7.30 – 8.30 gyülekező, érkezés
- 8.30 – 11.00 kosárlabda edzés
- 11.30 – 12.30 játékok (kvíz, ügyességi, csapatjátékok)
- 12.30 – 13.00 ebéd
- 13.00 – 14.00 csendes pihenő
- 14.00 – 15.30 kosárlabda edzés
2 délután külsős programra megyünk!
Célunk, hogy a gyermekekkel megismertessük a kosárlabda alapjait, miközben arra törekszünk, hogy mindenki a saját tudásának megfelelő technikai fejlesztésben részesüljön. Mindemellett fontos, hogy a jelentkezők megszeressék a sportot, megismerjék a mozgás örömét és a kosárlabda tudásuk gyarapodjon.
Információ
- E-mail cím: horvath.csongor@vsdunakeszi.hu
- Telefon: Horváth Csongor (+36 30 567 9464)
Jelentkezz hozzánk!
Töltsd ki az űrlapot, amennyiben részt szeretnél venni sporteseményeinken!