Huller Dani és Eszes Dani kijutott az Atlétika Európa-bajnokságra!

Ötvennyolc fős csapat indul az idei atlétikai Európa-bajnokságon, köztük a VSD-s Huller Dániel és Eszes Dániel. A Magyar Atlétikai Szövetség atlétái közül a római kontinensbajnokságon a sprint-, illetve gátfutók képviseltetik magukat a legnagyobb számban (23), minden idők eddigi legnagyobb magyar Eb- csapatában (58)! Az Eb több atlétának fontos állomásnak számít a párizsi olimpiára vezető úton, egyben a római szintet teljesítők kétharmada elindul a kontinensbajnokságon, így nagyon erős mezőnyre lehet számítani.

A tavalyi budapesti világbajnokság lenyomata most érhető tetten igazán a sportágban itthon, hiszen nagyon sokan, akik a tavalyi vb-n kaptak lendületet, most már stabil Eb-kvalifikáltak és egyre több fiatal is kerül, illetve került be a nemzetközi versenyek körforgásába.

Váltóink továbbra is ott vannak a nemzetközi vonalban és az idei Eb-n a 10. és 13. hely közötti pozícióból várják a megmérettetést Rómában.

A 2014-es zürichi Eb óta több, mint duplájára nőt az Eb-n induló atléták száma, ahol 25 fős volt a magyar csapat. (2018 – Berlin: 33, 2016 – Amszterdam: 32) A legutóbbi Európa-bajnokságon 2022-ben pedig 46 magyar indult Münchenben, ehhez képest Rómában 12-vel több versenyzőnk lesz.  

római atlétikai Európa-bajnokság június 7-én kezdődik és június 12-éig tart.

A magyar csapat:

Dobók:

Szikszai Róbert diszkoszvetés

Kerekes Dóra diszkoszvetés

Varga Donát kalapácsvetés

Veiland Violetta súlylökés

Némethné Gyurátz Réka kalapácsvetés

Rivasz-Tóth Norbert gerelyhajítás

Rába Dániel kalapácsvetés

Beregszászi Renáta súlylökés

Bogdán Annabella gerelyhajítás

Halász Bence kalapácsvetés

ifj. Herczeg György gerelyhajítás

Diósi-Moravcsik Angéla gerelyhajítás

Összetett:

Krizsán Xénia hétpróba

Nemes Rita hétpróba

Szűcs Szabina hétpróba

Gálpál Zsombor tízpróba

Sprint-, és gátfutók

Bánóczy Árpád     400m gátfutás

Eszes Dániel 110 m gátfutás

Csóti Jusztina 4x100m

Huller Dániel 800m; 4x400m

Kerekes Gréta  100m gátfutás; 4x100m

Kéri Bianka 800m, 4x400m

Kocsis Anna Luca 4x100m

Kozák Luca 100m gátfutás; 4x100m

Mátó Sára 400m gátfutás, 4x400m

Molnár Attila 400m; 4x400m

Molnár Janka 400m gátfutás; 4x400m

Sulyán Alexa 200m; 4x100m

Szeles Bálint 110m gátfutás

Takács Boglárka 100m; 200m; 4x100m

Tóth Anna 100m gátfutás

Vindics Balázs 800m

Wahl Zoltán 200m; 400m; 4x400m

Enyingi Patrik 4x400m

Steigerwald Ernő 4x400m

Városi Roland 4x400m

Simon Virág 4x400m

Rapai Fanni 4x400m

Kriszt Sarolta 4x400m

Nem utazó tartalék atléták:

Nádházy Evelin 4x400m

Füleky Dorottya 4x400m

Nadj Levente 4x400m

Közép-, hosszútávfutók és gyaloglók

Böhm Lilla 10 000m

Wagner-Gyürkés Viktória 5000m

Vindics-Tóth Lili Anna 5000m

Szemerei Levente félmaraton

Venyercsán Bence 20km gyaloglás

Szabó Nóra félmaraton

Helebrandt Máté 20km gyaloglás

Madarász Viktória 20km gyaloglás

Tóth Norbert 20km gyaloglás

Urbán Zita 3000m akadályfutás

Spiller Tiziana 20km gyaloglás

Palkovits István 3000m akadályfutás

Récsei Rita 20km gyaloglás

Ugrók:

Bánhidi-Farkas Petra távolugrás

Bakosi Péter magasugrás

Fekete Fédra magasugrás

Klekner Hanga     rúdugrás

Jankovics Dániel magasugrás

Lesti Diána távolugrás

Forrás: MASZ.hu

Ossza meg másokkal is

Share on facebook
Share on email